Részlet A bátyáim és én (Broere) c. könyvből, 31-33. o., Uitgeverij Querido, Amsterdam, 2010
Fő az egészség!
Attól függ, milyen fajta hagymáról van szó: a gyöngyhagyma túl kicsi, a mogyoróhagymával nem mentünk sokra, a lilahagymáról nem is tudtunk semmit. Egy nagyobb vöröshagyma kellett, olyan, amilyet anyánk a sült hús mellé vagy a levesbe rak. A fényes, fehér részig pucoltuk meg őket és mielőtt a hónunk alá raktuk volna, lyukakat fúrtunk beléjük, hogy gyorsan hassanak.
— Lyukakat? — kérdezte az egyik bátyám.
— Hogy a szagát érezhessük — mondta egy másik.
— Hogy levet ereszthessen — szólt a harmadik.
— Hogy gyors eredményt érhessünk el — mondtam én.
Néma csend kerekedett, a testvéreim a számat bámulták, vajon elhagyja-e még valami hülyeség. Így adták tudtomra hogy a három szótagú szavak az én számból furcsán hangzanak. A szemüket forgatták, a felkarjukat a törzsükhöz szorították, és mereven felhúzták a vállukat.
— De így van, nem?! — kérdeztem óvatosan — A lyukakat a gyorsabb eredményért fúrjuk bele, mert így a szag és a lé gyorsabban kijön a hagymából.
— Nézzétek már! — mondta az egyik bátyám anélkül, hogy felém fordult volna. — Hát ez beszél?! Ez aztán biztosan mindent tud a hagymákba vájt lyukakról.
Egy másik bátyám úgy vélte, azok a lyukak az én arcomon jobban mutatnának.
— Nem kértünk kommentárt! — mondta. Neked nem kell betegnek lenned. Csak nekünk kell megbetegednünk, hogy a mi közérzetünk jobb legyen.
— Tulajdonképpen a mi egészségünk érdekében. — mondta a másik bátyám.
— Hmmmm… — húztam a számat.
Az elfojtott haragtól ennél többet nem tudtam kipréselni magamból. Hallottam, ahogy a „mi” szócskát kiemelik és fontosabbá teszik minden másnál a Földön. Mélyet lélegeztem ki és be, megpróbáltam másra gondolni, valaki mássá válni, mert majd szétvetett a düh. Meg akartam nőni, föléjük magasodni. Felülről akartam lenézni rájuk, nevetségesnek látni őket. Nézd csak! Nézd őket: holnap iskolába kell menniük, olyan dolgokat csinálni, amit a hátuk közepére sem kívánnak, és most ott ülnek hagymával a hónuk alatt, és azt várják, hogy belázasodjanak.
A gondolataim segítettek. A bátyáim hirtelen remekül néztek ki. Mind a hatan próbáltak a lehető legkevesebbet mozogni. Néha tétován az orrukhoz emelték a kezüket és óvatosan tapogatták, folyik-e már az orruk, a hagymák mellett a ’nedves törölköző’módszert is alkalmazták Ugyanis a tarkóra rakott nedves törölközőtől csöpög az orrod. Egyúttal a cipőiket is teletömték kartonpapírral, ugyanis ha ezt teszed, a rosszullét soha nem marad el. Szinte azonnal kiszáradásos tüneteket mutatsz. A törölközőtől folyik az orrod, a kartonpapír kiszívja a testedből a nedvességet és mindennek a tetejében a hagymától még lázad is lesz. Azt mondják, hogy még a legjobb orvos sem tudja diagnosztizálni, milyen betegségről van szó.
Felemeltem mindkét karomat, így a hagymák a földre estek, eldobtam magamtól a vizes törölközőt és lehajoltam, hogy kioldjam a cipőmet.
— Mit csinálsz? — kérdezték a bátyáim.
— Semmit! — mondtam — Dőljetek akkor csak ti hatan ágynak! Holnap nekem úgysem kell azt csinálnom, amit nektek, nekem nincs szükségem hagymákra, törölközőre és a cipőbe gyömöszölt kartonpapírra sem, és már amúgy is kezdek rosszul lenni.
A bátyáim rám néztek, majd egymásra és újra rám, és ez ujjbegyükkel megtapogatták az arcukat.
— Tényleg rosszul vagy? — kérdezték.
Talán csak egy kicsit rosszul lettem a testvéreimtől és a dühtől, vagy talán egyszerű véletlen? Vagy ki tudja, lehet, hogy a a hagymába fúrt lyukak tényleg gyorsabb eredményt hoznak?
— Igen — mondtam, miközben a kartont, amit egy kicsit nyirkosnak éreztem, kivettem az egyik, majd a másik cipőmből. — Ti még semmit sem éreztek?
A bátyáim egyszerre néztek a lábukra. Ott nem volt semmi látnivaló. Láttam, ahogy a lábujjaik mozognak a cipőjükk orrában, ahogy rázzák a felsőtestüket , hogy érezzék a lefolyó izzadságcseppeket. Láttam, ahogy a fülükhöz nyúlnak, hogy lázasak-e már.
— Ti idősebbek vagytok — mondtam — és nagyobbak, többet kell várnotok az eredményre.
Az ajtónál megfordultam. A dühöm nagy része már elmúlt. Csak szánalmat éreztem a bátyáim iránt.
— Sok sikert!
De ez már nem segített.
Aznap délután apánk megragadta a kezemet és felkiabált az emeletre, hogy megy-e még velünk valaki a szupermarketbe, ahol mindig kaptunk valami finomságot. Négy órakor anyánk is felkiabált az emeletre, hogy van-e kedve valakinek barna cukros-almás palacsintát enni. És — a nap fénypontjaként — látogatónk is jött, aki elújságolta, hogy vett egy gyors és drága autót és szívesen elvisz vele egy körre mindannyiunkat.
A bátyáim elszalasztották a nap kellemes történését. Kora este hallottam, hogy a fejem fölött tizenkét hagyma esik földre, éppen akkor, amikor a látogató hölgy azt mondta, hogy a gyorsaság és a luxus nem fontos az életben.
— Fő az egészség! — mondta és a bátyáim felé biccentett, akik egyesével bemasíroztak a szobába, és ugyan fáradtnak, de egyébként jól néztek ki.
Fordította Varga Edit
Szerkesztette Jankovits Dániel és Tar Noémi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése